
Pálné Gudmon Erika vagyok, 2013. őszén nyitottam meg a PiheNő stúdiómat.
2002 óta tanulok, gyakorlok és ismertetek meg másokkal is női egészséget támogató mozgásformákat (női jóga, kismama jóga, Aviva Módszer, LoveYourBelly haizomfejlesztő- és regeneráló tréning) , technikákat, módszereket.
2007-ben dúlaképzésen vettem részt a Magyarországi Dúlák Egyesületénél, 2010-ben babahordozási ismereteket tanultam a Beli Buba Babahordozó Iskolában, majd 2015 januárjában akkreditáltak La Leche Liga szoptatási tanácsadóként.A Siklósi Baba-Mama Kört 2010-ben indítottam el, 2015 óta pedig havi rendszerességgel LLL szoptatást támogató csoportot vezettem Siklóson.
Hosszú évek alatt szerzett ismereteim és tapasztalataim alapján dolgoztam ki a PiheNő Kör foglalkozásait, melyeken a hölgyek közösségben, torna, stresszoldó és erőgyüjtő gyakorlatok által támogathatják testi és lelki egészségüket.
Gondolataimat szívesen fejezem ki írásban is, mostanság ezzel töltöm a munkaidőm nagyobb részét. Történeteim, novelláim, cikkeim honlapomon keresztül is elérhetőek. Írásaimat legtöbbször az élet adta történetek inspirálják. Ezek fodrozódnak, alakulnak, színesednek bennem, majd születnek újjá novelláim formájában, hogy aztán tovább dolgozhassanak az őket befogadókban.
2023 őszén jelent meg PiheNŐidő című novelláskötetem, mely 31 jelenkori békebeli történetet tartalmaz

A kötetben szereplő novellák kivezetnek a mindennapok fogaskerekei közül. Lágyan, finoman teszik ezt. Néha a könnyed egyszerűség, máskor az őszinte tökéletlenség vagy éppen a szokatlan megoldások által visznek el oda, ahol:
NEM KELL MINDENT ÉRTENI,
VALAMIT ELÉG CSAK ÉREZNI
A könyv ára: 2900 Ft, megvásárolható:
- Siklóson, a PiheNő-ben (Siklós, Mária u. 12 -előzetes megbeszélés alapján 30/211 69 52)
- Megrendelhető e-mailben: kérlek írj a gudmonerika@gmail.com címemre egy e-mailt, add meg benne a nevedet, címedet, hogy számlát küldhessünk, amit átutalással tudsz kiegyenlíteni. Postaköltség belföldön: 1570 Ft (buborékos borítékban, ajánlott levélként feladva)
PiheNőkert című novelláskötetem 2024 őszén jelent meg

A PiheNőkert történetei a 2023-ban megjelent PiheNőidő című novelláskötetem friss hajtásaiként szöktek szárba. Bimbózni kezdtek, majd szirmokat bontottak, és színpompás csokrokba rendeződtek. Könnyedek, játékosak, tele vannak életenergiával. Néha szinte hihetetlenek. Máskor pedig nagyon is valóságosak.
“Dundi fejű hortenziák között sétálok, de egyhamar elcsábítanak az édeskés, citromos illatú pettyes verbénák. Alig szippantok belőlük, máris szinte hallom, ahogyan a lila harangvirágok ötórai pihenőre hívnak a tearózsákhoz. Csüngő petúniák, édes, meleg illatot árasztó bazsarózsák kacsingatnak rám, és érzem, hogy megint kezdek csapdába esni. A szívem mintha gyorsabb tempóra váltana, és a karomat is csiklandozza valami hideg bizsergés, de tartom magam. Most nem gyengülök el.”
A 11 novellát tartalmazó zsebkönyv ára: 2200 Ft, megvásárolható:
- Siklóson, a PiheNő-ben (Siklós, Mária u. 12 -előzetes megbeszélés alapján 30/211 69 52)
- Megrendelhető e-mailben: kérlek írj a gudmonerika@gmail.com címemre egy e-mailt, add meg benne a nevedet, címedet, hogy számlát küldhessünk, amit átutalással tudsz kiegyenlíteni. Postaköltség belföldön: 1570 Ft (buborékos borítékban, ajánlott levélként feladva)

Itt egy beszélgetést olvashatsz velem a munkámról és több női témáról: (megjelent: TÉMA BARANYA 2021. nov.)
Egy nő életében a legfontosabb teremtő erejének felszabadítása
