NEM HIÁBA
Rendszerint két-három könyv is ki van készítve az éjjeliszekrényemre. Most éppen egy Szabó Magda, egy Polcz Alaine könyv és egy Csendes Percek füzet várja, hogy kézbe vegyem őket. No, és a GO ANGOL könyvem a szótárral karöltve. Van ott még egy Nők Lapja is, és a tegnapi Dunántúli Napló. Hajlamos vagyok párhuzamosan több témában is olvasni, így gyakran előfordul, hogy nagyobb könyvkupac tornyosodik a szekrényemen.
Mostanában lopva olvasok. Hajnalban, késő este, vagy ha várnom kell. Például a PiheNő-ben a vendégeimre, vagy a gyerekekre, ha iskola után együtt jövünk haza a városból. Így ha bárhová megyek, legtöbbször van a táskámban egy könyv. Vagy egy újság. Esetleg egy kivágott magazin cikk. Még akkor is viszek magammal olvasnivalót, amikor szinte biztosan tudom, hogy nem lesz rá időm. Hátha mégis.
Tegnap reggel végignéztem a hajnalban írt teendőlistámat. Hosszú oszlopban sorakoztak a feladatok, elintéznivalók. Két napra is elég lenne – gondoltam, de azért mégis betettem a táskámba egy könyvet. Teát főztem, zsemléket vajaztam, fiúkat hoztam-vittem, PiheNő Kört formáltam, bevásároltam, könyveket borítékoltam, számlákat írtam, ebédet tálaltam, inget vasaltam … és közben egyre szűkebbnek éreztem a napot.
Már a délután közepén jártam, a teendőlistámon azonban még mindig jónéhány pont várakozott pipa nélkül. Türelmetlenek voltak, sürgettek. Nyugtalanná tettek.
Megálltam az autóval. Behunytam a szemem, mélyet sóhajtottam, és megengedtem, hogy rövidre szabott időm a tüdőmmel együtt táguljon. Majd ránéztem az órámra, és döbbenten láttam, hogy korábban érkeztem egy megbeszélt időpontra.
Nem tudom, hogy honnan kerültek oda azok a szabad percek. A lélegzetem fújta őket oda? Vagy a rejtekhelyükről előbújva szélesítették számomra az időt?
Nem. Inkább kaptam őket. Megörültem nekik. Elővettem a könyvemet és olvasni kezdtem. Ha mindenre nem is, egy fejezetre azért mégis jutott idő.