Fiatalabb fiunk, Sebestyén egy új kiskutyát hozott a családunkba, kinek érkezésével az egy fedél alatt élő négylábúak létszáma immár meghaladja a kétlábúakét. ( két cica, két kutya, és egy kaméleon lakik velünk) A kutyus nagyon édes, egészen picike, még csak tíz hetes kisfiú. Vince a neve. Vörös színű tacskó, még a törpénél is kisebb, kaninchen méretű. Mindenkivel kedves, barátságos, bújós baba, és rövid ismeretségünk ellenére is kijelenthetem, rendkívül jól illeszkedik a családunkba.
Vince üde, vidám természetű, aki még színesebbé teszi az eddig is pezsgő mindennapjainkat, de azért bevallom, igényel is tőlünk némi plusz energia bevitelt, hogy kíváncsiságának, társaság és játék utáni igényének eleget tegyünk, valamint feltűnően jó étvágyát kellő mértékben kielégítsük.
Ma reggel egy rövidebb autóút várt ránk, és mivel Vince még nem túl gyakorlott utas, ezért biztosabbnak láttuk, hogy a nagymamától kapott cica hordozó táskába elhelyezve szállítsuk őt. A hordozó egy luxus kabinnak számít: finoman párnázott, oldalán ablakokkal biztosított az utas kilátása, és bár cicáknak készült, Vince aprócska mérete miatt alkalmasnak bizonyult a használatra. Sebestyén bele is tette a gyanútlan kiskutyát, aki körülbelül egy perc elteltével nyüszögni kezdett a dobozkában. Én ekkor gyors indulásra biztattam a fiúkat, hogy eltereljük Vince figyelmét. A terv először működőképesnek bizonyult, talán másfél percig is csendben volt Vince, de aztán megint nyafogni kezdett.
- Nem tetszik neki ez a doboz. Talán klausztrofóbiás – állapította meg Barnabás.
- Próbáljuk szórakoztatni, hogy másra figyeljen – javasoltam korábbi pedagógiai tapasztalataimra alapozva, de hiába vetettünk be mindenféle elterelő hadműveletet, Vince vigasztalhatatlanul csak nyüszögött. Ekkor Sebestyén új perspektívát nyitott a kifejezetten idegesítő vonyítástól beszűkült tudatunknak.
- Talán nem is azért nyivákol, mert nem tetszik neki. Lehet, hogy éppen azt mondja, hogy „Jaj, de jó ez a kis bunki! Annyira örülök, hogy ebben utazhatok! Olyan rendesek vagytok, hogy bezártatok ide!”
És ekkor, mintha villanyt kapcsoltak volna szürke gondolataimra, bennem is felvillant a derüs remény, mely szerint Vince örömében szűköl.
- Igazad van Sebestyén, gondoljunk inkább erre! Ne adjunk teret a rossz gondolatoknak, inkább tárjuk szélesre elménk ablakát! Tényleg lehet, hogy nem panaszkodik, hanem az örömét akarja kifejezni. Végülis beszélni nem tud, csak nyüszögni.
A további utat ebben megnyugodva és hitrendszerünk valódiságában bízva tettük meg, Vince egyre halkuló nyivákolása mellett. Hazaérkezve azonnal kiszabadítottuk a dobozkájából, és megnyugodva vettük tudomásul, hogy Vince végre abbahagyta az idegtépő nyafogást.
Abbahagyta, majd legnagyobb meglepetésünkre néhány perc múlva csendben visszament a hordozóba, és jól bekuckózva, sokáig ott pihent.
Talán mégis érdemesebb a legrosszabb helyett a legjobbra gondolni.
Gudmon Erika
Siklós, 2025. 06. 03.