A család zserbója

A könyv mindig a nagyszobában, az éjjeliszekrényen feküdt. Nagymama gyakran kézbe vette, sokat forgatta, de a konyhába csak az ételkészítés idejére vitte be. Később mindig gondosan visszarakta az ágya mellé. A könyv borítójára egy rakott szoknyás anyuka volt rajzolva két gyermekkel. Mindannyian egy -egy tálcát fogtak a kezükben. Az anyuka sülteket, pecsenyéket, a pöttyös ruhás kislány kalácsokat, a kisfiú pedig egy nagy cipófélét vitt a tálcán. – Biztosan nagy ünnepségre, talán az apukájuk születésnapjára készülnek a sok finomsággal – gondoltam kislány koromban, amikor nagymamámnál vendégeskedtem.

A család szakácskönyve. Ez volt a címe a sokat használt könyvnek. Időnként én is belelapoztam, de gyermekként engem nem is annyira a nyomtatott szövegek érdekeltek, én inkább azokat a kézzel írt megjegyzéseket szerettem olvasgatni, amiket nagymama rögzített a könyvbe. A vajas pogácsa mellé például ezt írta lendületes vonalvezetésével: „Finom! Ez bevált” A könyv borítójának belső oldalaira pedig a barátnőitől kapott süteményrecepteket jegyezte fel: Juci süti, Hat lapos Annától, Kókusz rolád, Csoda kifli és a többi finomság.Voltak azonban a sütéshez-főzéshez egyáltalán nem kapcsolódó bejegyzések is a könyvben, ugyanis nagymama amolyan naplófélének is használta a család szakácskönyvét. Bele volt írva például Bögi Zsuzsanna címe és munkahelyi telefonszáma, valamint a fodrász Erzsike nyitvatartási rendje. Ezeket a kézzel írt feljegyzéseket különösen szerettem olvasgatni. Még akkor is, ha igazából fogalmam sem volt arról, hogy ki is az a Bögi Zsuzsanna, és a fodrász Erzsike üzletében sem voltam vendég.

Sok évvel később fájdalmas búcsút kellett vennünk nagymamától, egy végzetes kór elragadta tőlünk. A családdal sebzett szívvel álltunk a házában és próbáltuk felfogni a megváltoztathatatlant: nincs többé már velünk.

– Válasszatok egy emléket, amiről ő jut majd az eszetekbe – kért szomorúan bennünket apukám.

A könyv most is ott volt az éjjeliszekrényen. Megöregedve, kopottan, kissé szakadtan. Néhány lap már ki is volt csúszva belőle.

– Én csak ezt szeretném – vettem a kezembe a mindentudó könyvet és az orromhoz emeltem. Vanília illata volt. Finom, édes. Éppen olyan, mint a nagymamámnál töltött idő. Ekkor eszembe jutottak nagymama finom süteményei, gyógyító húslevesei és a duci pogácsái. A veteményesben töltött idők, nagymama dolgos keze, szelíd tekintete és szívből jövő gondoskodása. Hiába akarta az élet, hogy mindez távolodjon tőlem, most egyszeriben mégis újra egészen közelinek éreztem, mert dermesztően hideg gyászomat ekkor valami meleg lágyság árasztotta el és vigasztalást hozott magával. Engedtem, hogy átjárjon, majd kinyitottam a könyvet. Csak úgy véletlenszerűen, ahol hagyta magát. Porcukor szóródott ki belőle és én könnyes szemmel olvastam: „Gerbeaud- szelet”.Óóó, az a mennyei zserbó, melyet nagymama minden karácsonykor megsütött a családnak… Házi baracklekvárral és cukrozott dióval töltötte meg a belsejét, de olyan bőven, hogy mindig ki is folyt belőle egy kicsi a lapok közül. A tetejét pedig olyan vastagon takarta be csokimázzal, hogy emiatt alig lehetett repedés nélkül szeletelni. Pontosan így, ilyen bőségesen halmozott el nagymama bennünket is, a szeretetével.

– Van egy ötletem. Mostantól minden évben én fogom megsütni a karácsonyi zserbót – ígértem meg a családnak ott, a könyvvel a kezemben, és nagymama emlékével a szívemben.És valóban, így is lett. Idén karácsonykor már huszadik alkalommal készülök a zserbó sütésére, mely mindig visszarepít bennünket nagymama konyhájába és ölelő karjába.

Gerbeaud – szelet

Hozzávalók:- a tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 tojássárgája, egy mokkáskanál szódabikarbóna, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tejföl, 1 dk élesztő, egy kevés tej- a töltelékhez: házi baracklekvár, 25 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor- a tetejére: csokoládémáz

Az élesztőt kevés tejben, egy pici cukorral megfuttatjuk. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és összegyúrjuk a tojássárgájával, a szódabikarbónával, a cukorral, a vaníliás cukorral, a tejföllel és a megindított élesztővel. A tésztából három egyforma cipót formázunk. Az elsőt kinyújtjuk és kibélelünk vele egy közepes nagyságú, kivajazott tepsit. A tésztát megkenjük házi baracklekvárral és rászórjuk a cukros, diós töltelék felét, majd ráfektetjük a második kinyújtott lapot. Ezt szintén megkenjük lekvárral és rászórjuk a maradék cukros diót. Végül befedjük a harmadik lappal, villával kicsit megszurkáljuk, és egy fél óra hosszat pihentetjük. Ezután a sütőben közepes hőmérsékleten sötétsárgára sütjük. Ha kihűlt, csokimázt öntünk a tetejére. Keskeny, hosszúkás szeletekre vágjuk.

„Ha biztos rejtekhelyre tesszük, sokáig eláll, ha kínáljuk, gyorsan elfogy.” – írtam én is a recept mellé a könyvbe, ahogyan a nagymamámtól tanultam.

Gudmon Erika

Siklós, 2023. 07. 24.