Telefonszám

+36/302116952

Email

gudmonerika@gmail.com

Nyitvatartás

Aktuálisan változó

Screenshot

Munkám két legfőbb, de merőben különböző pólusának házasításából született meg tavaly decemberben a PiheNő Percek online adventi kalendárium. Ennek keretében dec. 1 -től dec. 24 -ig minden napra készültem egy tartalommal, melyet e-mailben küldtem el a program résztvevőinek. A tervem az volt, hogy olyan témákból válogassak a kalendárium képzeletbeli ablakaiba, amelyek kapcsolódnak a rekreációs sportoktatói tevékenységemhez és az írói munkámhoz is. Először kissé merésznek tűnt ilyen széles körből meríteni, de a két terület közös pontjai – a mindennapokból való kikapcsolódás, a pihenés, felüdülés és önfejlesztés – biztos alapnak bizonyult. 

Az online csomagban voltak stresszoldó, koncentrációt segítő, kreativitást felszabadító gyakorlatok, megosztottam részleteteket az olaszországi útinaplómból és beszámoltam a „Halálom után elégetendő” című kiállításon szerzett élményeimről. Írtam egy századeleji feminista folyóiratról, és annak főszerkesztőjének, Schwimmer Rózsának életéről. Ajándékoztam néhány saját novellát és elmeséltem egy személyes, igaz történetet is az anyai nagymamámról. Bemutattam a Pastel de Nata történetét, és meg is osztottam ennek a különleges portugál süteménynek a receptjét a karácsonyi kuglóf és az ünnepi asztal csemegéjének szánt sonkába tekert sült gyümölcsök ötletével együtt. A karácsonyi ajándékbeszerzéshez kuponokat ajándékoztam, melyekkel féláron lehetett megvásárolni a könyveimet. Az ünnepi hangolódást színesítettem képekkel, videókkal és saját készítésű karácsonyi kollázsaimmal, melyek egyikéhez még egy játék is kapcsolódott. Ebben arra kértem az olvasókat, hogy az egyik kép apró részletei között keressenek meg egy cicát és válaszukat küldjék el nekem. A játék nyereménye egy ingyenes belépőjegy volt a jan. 17-i PiheNő Kör foglalkozásra, ahol a torna és relaxáció mellett teret engedünk kreativitásunknak és kollázst is készítünk majd.

Ahogyan a több témát felsorakoztató PiheNő Percek megmutatta sokoldalúságát, úgy mutatták meg az olvasók is sokszínűségüket a kollázs játékban adott válaszaikkal. Igazából én csak egyetlen cicát rejtettem el a képen, de nem kis meglepetésemre a válaszadók legalább hat cicát találtak. Voltak közöttük kisebbek, nagyobbak, közelebbiek és távolabbiak, kontrasztosabbak és elmosódottabbak, valószínűbbek és hihetetlenebbek is. Némelyik még nekem is okozott némi fejtörést, de minden választ elhittem, elfogadtam és általuk ismét egy izgalmas élménnyel gazdagodtam: a képzelet és a valóság vékony mezsgyéjének elmosódásának játékával.

 Gyönyörködtem a közösségünk nyitottságában, kreativitásában, játékosságában és nagyon örültem a kedves visszajelzéseknek, melyeket tőlük kaptam egész decemberben. Jó érzés, hogy teret engedtem és formát adtam a munkám különböző területei frigyének. Remélem, hogy ez a házasság boldog, hosszantartó és gyümölcsöző lesz.

Gudmon Erika

Siklós, 2026. jan. 4..