Nem tudtuk a nevét amikor hozzánk került, és arról sem volt elképzelésünk, hogy milyen lesz, hogyan fog majd kinézni. A kerítés mellé vetettük. Nagyon megörültünk, amikor a magocskák sokszorosan elágazó …

Nyitás négykor

A nyugalom hangjai
A Máriagyűdi Bazilika égbe nyúló tornyaiban négy harang lakik. Hajnali hangjukat szerintem száz közül is megismerném. 15 éve figyelem őket, és szívom magamba zengésüket, melyek bejárják a csendes vidéket a …

Válságban az alkotó
Minden nap a gondolataiban volt, régóta kívánta. Volt úgy, hogy reggel tört rá a vágy, de akadt olyan is, hogy az esti órákban csiklandozta meg a sóvárgás. Néha még éjszaka …

A kicsapott pipacs
Meglepő! Mégis igaz: olykor még a mező virágai is képesek voltak unatkozni. Nem csak a siheder egynyáriak, hanem a sokat élt évelők is. Ilyenkor nem kötötte le őket a szél …

Telefongyári leckék
Az 1968-ban végzett gimnáziumi osztály diákjai közül csak három jelentkezett az egyetemre. A három legjobb tanuló. A többi fiatal munkát keresni vagy szakmát tanulni indult. Borka volt az egyetlen közülük, …

Gondtalan új év
Hajnali indulás, a szülők két kamasz fiukat viszik ki a pályaudvarra, ahonnan azok korcsolyázni mennek majd az iskolatársakkal. Még szinte alszik a város, az utcák üresek és csendesek. Nem úgy, …

Nőszaki
Nőszaki A kisváros keskeny, virágos utcái hosszan kanyarogtak. Néhol egymás mellett haladtak, olykor egyik a másikba kúszott. A szűk utcácskák házai oly közel épültek egymáshoz, hogy szinte összeértek. A lakások …

AZ IGAZI LÁNY – egyperces út kamaszokhoz Szőkés haja álla alá tekeredne, de ő minden reggel útját állja. A huncut tincsek hiába göndörödnének szabadon, ő forró vassal egyenesre simítja őket. …

Lady Agatha esernyője
Komor köd és álmosság borította a várost, csak a villamos sárga színe törte meg némiképp a szomorkás szürkeséget. A jármű lassan, egyhangúan haladt kijelölt pályáján, utasai fázósan, mélabúsan utaztak rajta. …

Családterápiás öltések
Akkoriban a város szinte minden jómódú családjához havonta járt házi varrónő, így Annaróza soha nem volt munka nélkül. Ügyes és megbízható varrónőként mindenhol nagyon várták őt, hogy elvégezze a család …