Ezt a papír kollázst még tavaly decemberben készítettem, amolyan évtervezőként. Megmutattam a barátnőmnek.
- No, szerinted mit tervezek erre az évre?
- Lássuk csak – vette kezébe a képet, majd sorolta az apró részleteket. – Utazás, tengerpart, kirándulás, fényképezőgép, könyv, írógép…. Hmmm, szerintem egy útikönyvet fogsz írni.
Meglepett a válasza. Nem terveztem útikönyvet írni. Eszembe sem jutott. Csak vágytam a tengerre, szerettem volna világot látni, közben olvasni, írni.
Most július 10. -ét írunk, két hete jelent meg a Casanova puzzle című könyvecském. Nem útikönyv lett, bár a történet elvisz egy csodálatos tengerparti utazásra. Sőt! Egy 18 éves fiú belső utazása is nyomon követhető a könyvben, akinek fejlődéstörténetét rendkívüli személyek és találkozások segítik.
A történet fikció, csupán a képzeletem szüleménye. A szereplők is kitalált karakterek. A helyszínek azonban valósak. Ezekről egy kis képes ízelítőt is kínál a könyv, mely talán másoknak is kedvet hoz, hogy bejárják, megismerjék az Isztriai – félsziget ezen részét vagy kövessék Casanova és a főszereplőm, Aldo útját. Szóval azért egy kicsit útikönyvet is írtam.
- És miért vannak itt ezek az órák a kollázson?
Érzékeny pontomon érintett a barátnőm kérdése. Hosszú ideje dolgozom ezen.
- Az órák az időt szimbolizálják. Évek óta hajtogatom, hogy nincs időm – mesélem őszintén. – Nincs időm erre, nincs időm arra. Idén ezen is változtatni szeretnék. Nem mondom ezt többé. Inkább úgy fogalmazok: VAN IDŐM. Úgy tartják, hogy a gondolatoknak és a kimondott szavaknak teremtő erejük van. Talán tényleg így van. Majd meglátjuk, hogy jut-e időm mindarra, amit terveztem. Vagy valami egészen másra.
Gudmon Erika
Siklós, 2026. július 10.