Az önkiszolgáló mosoda bejárata és ablakai a nagyváros egyik forgalmas utcájára nyíltak. A függönyöket még sötétedés után sem húzták be, így a járókelők és a szemközti ház lakói is szabadon beláthattak az üzlethelyiségbe. Körben a falakon mosógépek sorakoztak, melyek elülső oldalán a berakónyílások olyanok voltak, mintha a gépek kerekre nyitott, éhes szájjal várták volna a tisztítandó ruhaneműket. A mosni érkezők számára a masinák közé két sor padot helyeztek el, a jobb helykihasználás miatt a háttámlájukkal összetolva.
Márta még csak néhány hete volt a szemközti ház lakója, de azóta egy este sem telt el anélkül, hogy konyhájának ablakából be ne pillantott volna a forgalmas mosodába. Késő ősz lévén korán sötétedett, így a villanyok felkapcsolása után még könnyebben szemtanúja lehetett a patyolatban történteknek. Világéletében szeretett kicsit bekukkantani a kivilágított üzletek vagy lakások ablakain. No persze nem kukkolás volt ez, inkább csak szolid, ártatlan kukucskálás. Egy kis játék.
Márta soha nem járt még önkiszolgáló mosodában, de mindig is különös vonzódást érzett a hely iránt. Nagymamája még kézzel mosott egy hatalmas teknőben, hetenként legfeljebb egyszer. Nagy előkészületeket igénylő munka volt ez akkoriban, nagymama nem is nagyon szerette. Édesanyja szintén nem rajongott a mosásért, pedig ő már egy keverőtárcsás mosógépben tisztíthatta a család ruháit, és egy külön gépben centrifugálhatta azokat.
Márta viszont gyermekként nagyon szerette ezeket a gépeket nézni működés közben. A mosógép hánykolódó vizébe mindig tengeri vihart képzelt, a centrifugát pedig egy egyre gyorsuló űrhajónak látta, és csak azt várta, hogy a gép mikor kezd majd emelkedni, és a magasba röpülni. Fel egészen, a képzelet határain is túlra.
Márta anyukája nem nagyon örült a mindig láb alatt lévő kislánynak, mert az ablaktalan fürdőszoba oly kicsi volt, hogy a mosáskor középre tolt gépek szinte minden helyet elfoglaltak. Moccanni is alig lehetett a kis helyiségben. Márta ezért a földön olyan picire kucorodott össze, amilyen kicsire csak tudott, és úgy bámulta a zörgő, forgó, billegő gépeket.
Mozgástér tekintetében a helyzet később sokat javult, amikor a család vásárolt egy kis méretű, modern automata mosógépet. Ez elé Márta már oda tudta tolni kényelmes kis sámliját. Úgy foglalt itt helyet, mint egy színház páholyában, és hosszan nézte a vízben forgolódó ruhákat, közben pedig képzeletében izgalmas tengeri viharok történetei formálódtak.
Tinédzserkorára Márta édesanyja megtanította neki, hogy a fehérneműjét mindig maga mossa ki. Úgy hitte, ha ezt megszokja, akkor soha nem kerülhet majd bajba, például hogy a reggeli öltözködésnél nincs tiszta harisnyája. Való igaz, sok felesleges izgalomtól menekülhet így meg az ember lánya.
Szemérmes édesanyja arra is megtanította, hogy a vendégfogadás idejére semmi esetre sem maradhat száradó ruha a lakásban, ilyenkor minden ruhaneműt szigorúan el kell pakolni, a fregolit felhúzni, és a szárítót összecsukni. Váratlan vendég esetén mindezt a műveletet pedig szélsebes tempóban és észrevétlenül kell végrehajtani, hogy senki meg ne sejtse a tisztára mosott, száradó ruhák jelenlétét. Márta persze nem tudta, hogy mi rosszat is jelenthetne ez, de azért mindig engedelmesen szót fogadott édesanyjának.
Ilyen előélet után persze érthető volt, hogy Mártát különösen vonzotta a mosodák titokzatos világa, és szívesen leskelődött a patyolat ablakába. Gazdag családok cselédlányait képzelte ide, akik úrnőik földig érő szoknyáit, csipkés blúzait és alsóneműit hozták tisztítani. Fantáziájában magányos agglegényeket látott bemenni, akik füstszagú zakójukat és ingjüket kívánták illatosra varázsolni, és csélcsap bárzongoristákat, akik az éjszaka kábulatából akarták kimosni magukat.
Milyen jó is lenne, gondolta Márta, ha ebben a patyolatban nemcsak a ruhaneműket lehetne tisztára mosni, hanem az ember önmagáról is lemoshatná minden szennyét, szégyenét, bűntudatát, örökölt mintáit és minden fájdalmát, amit úgy rejteget mások és még sokszor maga elől is, ahogyan az ő édesanyja a száradó ruhákat. Milyen könnyű is lenne, ha az ember csak betenné ezeket egy nagy kosárba, bevinné őket a mosodába, berakná mindet a masinába, öntene hozzá egy nagy adag tisztítószert, és egy gyors programmal eltűnne minden piszok.
Nincs a földön ilyen patyolat, de a lélek mégis képes tisztulni. Nem gombnyomásra, inkább sok-sok munka által. Nem könnyű szembenézni, vállalni, őszintén megbánni, bocsánatot kérni vagy adni… de azért létezik csodálatos gyógyulás és felemelkedés saját lelki mosodánk által.
Az önkiszolgáló mosoda bejárata és ablakai a nagyváros egyik forgalmas utcájára nyíltak. A függönyöket még sötétedés után sem húzták be, így a járókelők és a szemközti ház lakói is szabadon beláthattak az üzlethelyiségbe. Körben a falakon mosógépek sorakoztak, melyek elülső oldalán a berakó nyílások olyanok voltak, mintha a gépek kerekre nyitott, éhes szájjal várták volna a tisztítandó ruhaneműket. A mosni érkezők számára a masinák közé két sor padot helyeztek el, a jobb helykihasználás miatt a háttámlájukkal összetolva.
Márta még csak néhány hete volt a szemközti ház lakója, de azóta egy este sem telt el anélkül, hogy konyhájának ablakából be ne pillantott volna a forgalmas mosodába. Késő ősz lévén korán sötétedett, így a villanyok felkapcsolása után még könnyebben szemtanúja lehetett a patyolatban történteknek. Világ életében szeretett kicsit bekukkantani a kivilágított üzletek vagy lakások ablakain. No persze nem kukkolás volt ez, inkább csak szolid, ártatlan kukucskálás. Egy kis játék.
Márta soha nem járt még önkiszolgáló mosodában, de mindig is különös vonzódást érzett a hely iránt. Nagymamája még kézzel mosott egy hatalmas teknőben, hetenként legfeljebb egyszer. Nagy előkészületeket igénylő munka volt ez akkoriban, nagymama nem is nagyon szerette ezt a házimunkát. Édesanyja szintén nem rajongott a mosásért, pedig ő már egy keverőtárcsás mosógépben tisztíthatta a család ruháit és egy külön gépben centrifugálhatta azokat.
Márta viszont gyermekként nagyon szerette ezeket a gépeket nézni működésük közben. A mosógép hánykolódó vízébe mindig tengeri vihart képzelt, a centrifugát pedig egy egyre gyorsuló űrhajónak képzelte és csak azt várta, hogy a gép mikor kezd majd emelkedni és a magasba röpülni. Fel egészen, a képzelet határain is túlra.
Márta anyukája nem nagyon örült a mindig láb alatt lévő kislánynak, mert az ablaktalan fürdőszoba oly kicsi volt, hogy a mosáskor középre tolt gépek szinte minden helyet elfoglaltak. Moccanni is alig lehetett a kis helyiségben. Márta ezért a földön olyan picire kucorodott össze, amilyen kicsire csak tudott és úgy bámulta a zörgő, forgó, billegő gépeket.
Mozgástér tekintetében a helyzet később sokat javult, amikor a család vásárolt egy kis méretű, modern automata mosógépet. Ez elé Márta már oda tudta tolni kényelmes kis sámliját. Úgy foglalt itt helyet, mint egy színház páholyában és hosszan nézte a vízben forgolódó ruhákat, közben pedig képzeletében izgalmas tengeri viharok történetei formálódtak.
Tinédzser korára Márta édesanyja megtanította neki, hogy a fehérneműjét mindig maga mossa ki. Úgy hitte, ha ezt megszokja, akkor soha nem kerülhet majd bajba, hogy például a reggeli öltözködésnél nincs tiszta harisnyája. Való igaz, sok felesleges izgalomtól menekülhet így meg az ember lánya.
Szemérmes édesanyja arra is megtanította, hogy a vendégfogadás idejére semmi esetre sem maradhat száradó ruha a lakásban, ilyenkor minden ruhaneműt szigorúan el kell pakolni, a fregolit felhúzni és a szárítót összecsukni. Váratlan vendég esetén mindezt a műveletet pedig szélsebes tempóban és észrevétlenül kell végrehajtani, hogy senki meg ne sejtse a tisztára mosott, száradó ruhák létét. Márta persze nem tudta, hogy mi rosszat is jelenthetne ez, de azért mindig engedelmesen szót fogadott édesanyjának.
Ilyen előélet után persze érthető volt, hogy Mártát különösen vonzotta a mosodák titokzatos világa és szívesen leskelődött a patyolat ablakába. Gazdag családok cselédlányait képzelte ide, akik úrnőik földig érő szoknyáit, csipkés blúzait és alsóneműit hozták tisztítani. Fantáziájában magányos agglegényeket látott bemenni, akik füstszagú zakójukat és ingjüket kívánták illatosra varázsolni és csélcsap bárzongoristákat, akik az éjszaka kábulatából akarták kimosni magukat.
Milyen jó is lenne – gondolta Márta- ha ebben a patyolatban nem csak a ruhaneműket lehetne tisztára mosni, hanem az ember önmagáról is lemoshatná minden szennyét és terhét. Szégyenét, bűntudatát, örökölt mintáit és minden fájdalmát, amit úgy rejteget mások és még sokszor maga elől is, ahogyan az ő édesanyja a száradó ruhákat. Milyen könnyű is lenne, ha az ember csak betenné ezeket egy nagy kosárba, bevinné őket a mosodába, berakná mindet a masinába. Öntene hozzá egy nagy adag tisztítószert és egy gyors programmal eltűnne minden piszok.
Nincs a földön ilyen patyolat, de a lélek mégis képes tisztulni. Nem gombnyomásra, inkább sok-sok munka által. Nem könnyű szembenézni, vállalni, őszintén megbánni, bocsánatot kérni vagy adni… de azért létezik csodálatos gyógyulás és felemelkedés saját lelki mosodánk által.