Telefonszám

+36/302116952

Email

gudmonerika@gmail.com

Nyitvatartás

Aktuálisan változó

Szombaton sokat takarítottam, ablakot pucoltam. Elővettem az ünnepi terítőket, feljavítottam a tavalyi adventi koszorút. A fiúkkal közösen kitettük a karácsonyi fényeket, díszeket és megsütöttem az első adag mézeskalácsot is. A szokásos készülődésen kívül azonban az idei adventre egy különleges tervünk is van a családdal.

Megbeszéltük, hogy dec. 1-én, advent első vasárnapján elolvassuk Lukács evangéliumának első fejezetét, majd folytatjuk az olvasást karácsonyig minden nap. Így a 24 fejezetből álló evangélium egészen kitart szentestéig, és általa felidézhetjük Jézus Krisztus egész életét. Az igeszakaszok terjedelmét látva úgy gondoljuk, hogy ez naponta nagyjából fél óra újabb közös elfoglaltságot jelent majd, amit mindannyiunknak ki kell gazdálkodnia a dolgos hétköznapjaink feszítettségéből. Talán a közös vacsora utáni időszak lesz erre a legalkalmasabb, vagy majd meglátjuk, hogy mikor jut erre is idő.

Reményeink szerint azonban nem csüggedünk, és lesz bölcsességünk a prioritáshoz, kitartásunk a rendszeres, közös bibliaolvasáshoz, hogy a szentírás szavaiba simulva érkezhessünk majd meg az ünnepre.

Siklós, 2024. dec. 1.