
Tegnap egy igazán különleges, kézzel írott levelet kaptam. A postás a férjem rendelőjébe vitte, mert engem nem talált a PiheNőben, így hazafelé, az autóban kaptam kézhez a levelet. Annyira örültem neki, hogy nem is tudtam várni, azonnal felbontottam. (lásd fotó 🙂 ) A boríték egy virágos csíkkal volt leragasztva, a levelet pedig gyönyörű matricák díszítették. Gondos figyelmesség ez, én nagyon sokra értékelem. Magam is szeretek ilyen módon is örömet okozni másoknak, és ha kézzel írott levelet küldök, én is mindig kidíszítem azt. Rengeteg matricám, bélyegem, sablonom van, amiket nem csak a levelekhez, hanem a naplómhoz, a tervezőmhöz is használok.
A levél Németországból érkezett egy kedves anyukától, aki még a nyáron vásárolta meg a PiheNőidő című novelláskötetemet. Nem sietett vele, apránként olvasta el a könyvet, naponta csak egy – két novellát. Hagyott időt, hogy a történetek dolgozhassanak benne. Én is így szeretek olvasni. A lassabb tempójú olvasás miatt valószínűleg kevesebb könyvet ismerek meg, de azok tényleg átjárnak, és nyomot hagynak bennem. Van úgy, hogy egy könyvet többször is elolvasok, mert jó újra megfürdőzni azokban a gondolatokban, amelyek korábban valamiért megérintettek.
A levél írója felsorolta azokat a novellákat, amelyek a legkedvesebbek voltak számára, és azt is elárulta, hogy a könyv olvasása közben itt-ott aláhúzott részeket, sőt jegyzeteket is készített, melyekben megfogalmazta, hogy milyen érzéseket, gondolatokat váltott ki belőle egy-egy írás. Ennek is nagyon örültem, és megint magamra ismertem, mert én is nagyon sokszor jelölök meg számomra fontos részeket az olvasott könyvekből. Sőt! Grafománként gyakran ki is írok mondatokat, gondolatokat. Tanulni is akkor tudok a leghatékonyabban, ha közben le is jegyzetelem, amit memorizálnom kell. Ez egyáltalán nem teher nekem, nagyon szeretek kézzel írni.
A levelet már többször elolvastam. Olyan, mint egy gondosan elkészített olvasónapló, és egy szíves, bizalmas üzenet. Sokat jelent számomra az értő figyelem, az idő, az őszinteség, melyet nekem szánt a levél írója. Igazán megajándékozottnak érzem magam.
Tavaly egy Facebook olvasói csoportban láttam, hogy a tagok év végén megosztották egymással, hogy abban az évben, ki mennyi könyvet olvasott el. Voltak, akik még oldalszámbeli összesítést is készítettek, és meg kell, hogy mondjam, lenyűgöző eredmények születtek. Volt, aki havonta 5-6 könyvnél is többet olvasott el. Én közel sem olvasok el ilyen sok könyvet, de annyira fellelkesített az összesítő lista gondolata, hogy januártól én is elkezdtem rögzíteni az elolvasott könyvek címeit. Bevallom azonban, hogy kb. májusban vége szakadt a feljegyzéseimnek. Nincs jobb szavam rá, egyszerűen hanyagságból nem írtam tovább a listát. Most persze már nagyon bánom, és újra fogadalmat teszek, hogy jövőre pontosan vezetem majd a listát. Nem is annyira a mennyiség ellenőrzése miatt szeretném ezt, hanem inkább azért, hogy lássam, és újra átélhessem az olvasottakat. Szerintem így érdemes olvasni.