Néhány éve fedeztem fel egy blogot, amit 2007 óta ír egy Németországban élő magyar nő könyvekről, hitről, utazásokról, kézimunkákról, és mindenféle hétköznapi dolgokról, melyekben felfedezi a felszín alatti mélységeket. Szívesen olvasom őszinte, sokszor megérintő, megindító írásait, melyek tele vannak szépséggel. Az évek alatt a honlapon több ezer bejegyzés gyűlt már össze, és mivel én nem a kezdetektől olvastam a blogot, bőven vannak olyan írások, amelyeket még nem láttam. Ezért aztán néha élek az oldalon található „címkék” adta lehetőséggel, és egy-egy adott témára kattintok. Volt például, hogy elolvastam az összes „személyes”, „könyvajánló” vagy „virágok” címkével megjelölt írást, de így is van még számomra sok olvasatlan téma.
Ma reggel megint erre a honlapra tévedtem, és a címkéket böngészve meglepetten olvastam: „képmutatás”. Első gondolatom az volt, hogy még soha nem vettem észre itt ezt a szót, majd azon kezdtem töprengeni, hogy miről is írhat a blog szerzője, az a bájos, tisztalelkű nő 79 bejegyzésben a képmutatásról. Arról a nem őszinte, megjátszó, másokat megtévesztő magatartásról, ami számomra érthetetlen, idegen és zavart keltő.
Kíváncsian rákattintottam a „képmutatás” címkére. Az első bejegyzés egy erdei sétáról szólt, néhány fotóval díszítve. Képmutatásról egy szó sem esett. A következő írás egy utazás beszámolója volt képekkel, kevés szöveggel. Álszent viselkedésnek itt sem volt nyoma. Végül a harmadik bejegyzésnél esett le a tantusz, ahol csak színes faleveleket, gesztenyéket ábrázoló képekkel mutattta be a blog írója az őszi erdőt. Itt jöttem rá végre, hogy nem képmutatásról, hanem a képek bemutatásáról van szó! Kicsit elmosolyodtam, kicsit el is szégyelltem magam, hogy ennyire félreértettem a dolgot, de közben meg is nyugodtam, hogy továbbra is csak szívet melengető írásokkal kell itt találkoznom.
Ha viszont már így alakult, akkor én is mutatok két képet az elmúlt napjaimból. Az egyiken az a csokor látható, amit idén elsőként szedtem a kertünkben, és vittem be a konyhaasztalunkra.
A második kép pedig arról a pillangóról készült, amelyik rémülten röppent fel a virágról a lámpánk tetejére, amikor vízbe tettem a csokrot.
És hogy miért ezeket a képeket választottam?
Azért, mert biztosan ti is látjátok a csillárunkon éktelenkedő port a pillangó mellett. Hát igen… Bármilyen ciki is, képmutatás helyett most bevallom, elég régen takarítottam le a lámpa tetejét.
