Tegnap délután tanfolyamot tartottam, a gyerekek pedig az apukájukkal voltak és töklámpásokat faragtak. Ez a mi családunkban egy férfias program, így a női nemet egyedül képviselve nekem csupán annyi teendőm van ebben, hogy a megsüssem a kikapart tökmagokat és gyönyörködjek az elkészült művekben.
Így volt ez tegnap is. Mire hazaértem, már narancsos fénnyel pislákoltak a nevető, vicsorgó, hiányos fogazatú tökök az udvaron.
A fiúk már a sütő közelébe készítették a tökmagokat és várták, hogy készítsem el a tökfaragás mellé járó csemegét. Gyorsan neki is álltam és hamarosan a barnuló tökmagok csudajó illata lengte be a lakást. Nagymama konyhája jutott az eszembe és már kezdtem is volna a fiúknak mesélni gyermekkori emlékemet a sült tökmaggal kapcsolatban, de ők az első mondat után átvették a szót.
– De jó lehetett Anya, amikor a Gizi mama telerakta forró tökmaggal a zsebedet….- igen, ismerték a történetet, mert már sokszor elmeséltem nekik. Kislánykoromban a nagymamám két utcányira lakott az iskolától, így a tanítás végén gyakran mentem hozzá. Mindig finom ebéddel várt, legtöbbször a kedvenc ételeim közül főzött ezeken a napokon. Ebéd után összedobtam a leckét, majd innen indultam tovább különórákra. Hetente háromszor például a zongoraiskolába, ahová kb. 20 percet kellett gyalogolnom. Téli, hideg napokon ezt nem szeretttem, mert nagyon fázós vagyok és a zongoraóra első 10 perce mindig azzal telt, hogy próbáltam melegre dörzsölni a merevre fázott ujjaimat a billentyűk érintéséhez.
Bölcs és leleményes nagymamám azonban egy kis meleg meglepetéssel visszahozta a kedvemet: indulás előtt tökmagot sütött nekem és még forrón teletömte vele a kabátzsebemet. Így aztán egész úton melegben volt a kezem, hazafelé pedig elrágcsálhattam a csemegét.
Ezt a kedves történetet valóban többször elmeséltem már a gyerekeimnek és még sok másikat is az én Gizi mamámról, aki türelmével, empátiájával, gondoskodó szeretetével ezeken a történeteken keresztül még ma is tanít bennünket. Nem csak engem, hanem a gyermekeimet is, hiszen ezek a családi beszámolók mindig üzenetértékkel is bírnak.
Ahogyan Orvos-Tóth Noémi Örökölt sorsok c. könyvében írja, ezek a családi történetek útikalauzok az életünkhöz, hiszen rajtuk keresztül példákat látunk, problémamegoldási lehetőségeket kapunk , bepillantást nyerhetünk családunk világszemléletébe és értékrendjébe. Ezek a mesék előre lendíthetnek bennünket, de olyan is előfordulhat, hogy gátat szabnak lehetőségeinknek, kibontakozásunknak (pl. traumatikus emlékek). Rajtuk keresztül tanulhatjuk meg gyermekként, hogy mit tehetünk és mit nem. A családtörténetek mentőövek és sokat érő erőforrások is lehetnek életünk egy-egy nehezebb helyzetében.
Marshall Duke, amerikai pszichológus professzor kutatásáról dr. Kádár Annamária Mesepszichológia könyvében olvashatunk.
A családi rítusok és mítoszok szakértője munkatársaival annak járt utána, hogy milyen előnyökkel jár, ha egy gyermek ismeri családja történeteit és rendelkezik az úgynevezett intergenerációs identitással, vagyis azzal az érzéssel, hogy ő egy szélesebb családi közösség része és nincs egyedül a világban.
A kutatás eredménye: egy gyermek minél több részletet ismer családja történetéből, annál magasabb az önbecsülése, annál stabilabban áll a lábán és annál könnyebben vészel át nehezebb élethelyzeteket.
„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.“
Babits Mihály
Igen ám, de hogyan kerülnek ezek a történetek átadásra?
A kutatás azt is bizonyította, hogy nem csupán a történetek tényszerű ismerete számít, hanem az a folyamat is, ahogyan a gyerek magába szívhatja azokat.
Időt kell szakítanunk, figyelmet kell adnunk. Mesélni kell a gyermeknek például játék, rajzolás, közös vacsora, beszélgetések vagy séta, kirándulás alkalmával. Össze kell kapcsolódnunk vele egészen ahhoz, hogy megérintsék és megindítsák a családi történetek.
Ilyen minőségi időt tölthettem én is az én Gizi mamámmal, aki nem csak a meleg tökmagot rejtette a zsebembe, hanem a türelmes, elfogadó, egymásra figyelő, gondoskodó szeretet üzenetét is a lelkembe.
Gudmon Erika
SIKLÓS, 2020. 10. 31.