Nőszaki
A kisváros keskeny, virágos utcái hosszan kanyarogtak. Néhol egymás mellett haladtak, olykor egyik a másikba kúszott. A szűk utcácskák házai oly közel épültek egymáshoz, hogy szinte összeértek. A lakások ablakai szorosan ültek, erkélyeiket pedig éppen csak egy lépés választotta el. Itt aztán könnyű volt ismerni a szomszédokat, utcabelieket, sőt szinte a város minden lakosa tudott a másikról. Hol többet, hol kevesebbet.
Sok férfi élt például ebben a városban, akik meggyőződéssel állították magukról: ők a női lelkek tökéletes ismerői. Ezek az illetők tudásukat főleg családi kapcsolataik, baráti vagy szerelmi viszonyaik által szerzett tapasztalataikra alapozták, melyet szubjektív véleményükkel színesítettek.
Való igaz, hogy a sok kókler között akadtak olyan különleges képességű, magas empátiával rendelkező és sokat tapasztalt férfiak, akiknek mindez elegendő volt ahhoz, hogy rálátást szerezzenek a szövevényes női lélek rejtelmeinek egy részére, de azért mégsem voltak igazi hozzáértők.
Élt azonban a városban egy valódi nőszaki. Leonárdnak hívták. Daliás termetű férfi volt sötét, finoman göndörödő hajjal és simára borotvált arccal. Öltözéke klasszikus, mindig tökéletes volt, körülötte a szantál szenvedélyes és a citrusok friss illatának keveréke lengett. Bár külső jegyeiből erőteljes férfiasság tódult, belső kisugárzása lágy, nőies hatást árasztott. Finom lelkű, érzékeny és megértő volt. Talán ez okozta, hogy olyan könnyen tudott a nők bizalmába férkőzni. Szinte elég volt csak a közelében lenni, néhány mondatát meghallgatni, és a lányok, asszonyok már meg is nyitották szívüket, lelküket.
A férfi a város centrumában dolgozott, nívós nőiehérnemű-üzletét vezette. A bolt tele volt csillogó selymekkel, finom csipkékkel, neccekkel, és Leonárd tökéletes szakértője volt a női alsóneműknek. A hölgyek szívesen vásároltak nála. Gyakran kérték a véleményét, segítségét a megfelelő modell kiválasztásához, és nem ritkán még magánügyeikbe is beavatták. Leonárd figyelmes hallgatóság és helyzetét soha ki nem használva olykor a nők bizalmas tanácsadója is volt.
Történt egyszer, hogy egy fiatal vásárlója meglehetősen zaklatott állapotban érkezett hozzá, és alakformáló fűzők után érdeklődött. Leonárd nem tartott ilyesmit az üzletben, mert szerinte hiba lenne a gömbölyödő női testet leszorítani. Ami ugyanis a testet korlátozza, az a lelket is nyomorítja. Véleményét el is mondta az ifjú hölgynek, aki erre keserves sírásban tört ki, és szipogva elmesélte, hogy férjével a válás szélén állnak. Remegő hangon ecsetelte, hogy hiába a diplomája, a párjánál magasabb fizetése és az, hogy ő is képes szekrényt tolni, villanyt szerelni és még kereket is cserélni az defektes autón. Az ő férjének mindez kevés, és csak gyűlnek, szaporodnak a viták, növekszik a külön töltött órák száma. Talán csak az alakjában találhat kifogásolnivalót, de ő azt is képes megoldani. A következő békítő randevún már a fűzőtől tökéletes alakjával fog megjelenni, hogy a férj abban se találjon hibát.
– Óóó, drágám… és te azt gondolod, hogy a feszes kis gömbölyű testeddel van probléma? Mondta ezt neked a férjed? – kérdezte Leonárd az elkeseredett nőtől.
– Nem, nem mondta, de már nem tudok másra gondolni. Mindenhol teljesítek annyit, amennyit ő. Sőt! Többet is! Mindent én intézek, mindent én viszek a hátamon. Olyan kemény és erős vagyok, mint ő. Hát mi kellhet még neki? – prüszkölte könnyei között a feleség.
– Hallgass ide, csillagom! Van egy remek ötletem. Bízzál bennem! Tudom én a megoldást.
– Tényleg, Leonárd? Szerinted még van megoldás a mi helyzetünkben? De hát mit tehetnék én még?
– Nagyon egyszerű – mondta kedvesen Leonárd. – Csak egy kis játék az egész.
– Játék? – csodálkozott a feleség.
– Igen! Játszd azt, hogy mostantól két hétig nadrág helyett mindennap szoknyát húzol! Otthon és a munkahelyeden is.
– Leonárd! Te viccelsz? Arra akarsz utalni, hogy az a probléma, hogy én viselem otthon a nadrágot? Micsoda idejétmúlt sztereotípia és micsoda buta játék ez! Igazán, Leonárd, nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen esztelen tanácsot akarsz nekem adni! Egy évszázadot elkéstél ezzel! – háborodott fel a feleség, és anélkül, hogy Leonárd válaszolhatott volna, hátat fordított, és kiviharzott az üzletből.
Leonárdot nem lepte meg a nő reakciója, ahogyan az sem, amikor néhány héttel a találkozásuk után a fiatalasszony ismét felbukkant az üzletben, és mosolyogva odalépett hozzá.
– Szervusz, Leonárd! Bocsánatot jöttem kérni, nagyon bután viselkedtem legutóbb – kezdte a csinos, lenge szoknyában érkező nő.
– Semmi gond, tündérkém. Látom, már jobban érzed magad. – mosolygott rá Leonárd. – Mesélj! Mi történt?
– Megfogadtam a tanácsodat, és két hétig szoknyát hordtam.
– No és? Elvették a diplomádat, kevesebb lett a fizetésed? Vagy esetleg a férjed kedvesebb lett hozzád? – kérdezte Leonárd.
– Nagyon furcsa dolog történt, még most is alig értem – kezdte a nő. – A férjem egyetlen napon sem vette észre, hogy szoknyában vagyok nadrág helyett, nem is tette szóvá. Mégis, valami megváltozott. Többször felsegítette a kabátomat, kivette a kezemből a nehéz szatyrokat, és kérés nélkül lemosta helyettem az autómat. Nekem is eszembe jutott, hogy reggelit csomagoljak neki a munkahelyére, és valahogy nem akartam állandóan versengeni vele. Lágyabb lettem, és egyszer csak elkezdtem arra vágyni, hogy a partnere legyek, ne a versenytársa. Úgy érzem, kezd minden a helyére kerülni, és én olyan hálás vagyok neked, Leonárd. Talán mégis sikerül megmenteni a házasságunkat és ezt neked köszönhetjük. Te aztán igazán ismered a nőket! – lelkendezett a boldog feleség.
– Óóó, drágám! Bárcsak a férfiakat ismerném ilyen jól! Akkor talán én sem lennék társtalan – válaszolta Leonárd, és megölelte a megújult fiatalasszonyt.