december 9. péntek
Gyakran látom, hogy a város nagy tiszteletben álló asszonya szaporán szedi lábait az utcán. Jobb vállán egy nagyobb méretű vászontáskát, bal kezében egy cekkert cipel. Időnként egy gurulós bevásárlótáskát is húz maga után. A legtöbbször úgy tűnik nekem, hogy siet valahová. A családjához, a pácienseihez, biztosan sok helyen várják. Mégis, ha összetalálkozunk, mindig van egy perce, hogy szóljon hozzám. Van úgy, hogy a családomról kérdez, máskor megdicséri a hajamat. Nekem is nagyon tetszik az ő frizurája. Néhány éve már nem festi, hanem hagyja, hogy egyenletesen fehérre őszült haja finoman kunkorodjon angyali arca körül. Ettől még sugárzóbbá válik szelíd tekintete, mely kedves, csendes hangjával mindenki számára megnyugvást ad. Nagyra becsülöm őt, és azokat a perceket, amelyeket vele tölthetek. Istentől áldott idők azok. Nem sok van belőlük, de emléküket mindig kincsként őrzöm. Ezért is szeretném megajándékozni őt egy könyvecskével, melybe a lelkem legmélyéről fakadó rímeket kötöttem egy csokorba. Jó lenne még karácsony előtt találkozni vele, de nem tudom, hogy mikor keressem. Mindig olyan sok a dolga, én pedig nem merem zavarni.
december 14. szerda
Még mindig nem tettem le arról, hogy megajándékozzam a nagy tiszteletben álló asszonyt a verseskötetemmel. Puha, rózsás papírba szeretném öltöztetni a könyvet, és aranyszínű selyemszalaggal kötöm majd át. Az elejére gyöngybetűkkel írok egy személyes üzenetet neki, és még egy külön képeslapon néhány karácsonyi jókívánságot. Nem tudom, hogy mikor keressem fel. Sokat dolgozik és a családja is mindig nagyon várja haza. Talán majd a hétvége felé. Még kilenc nap van karácsonyig.
december 21. szerda
Még mindig az ajándékozáson töröm a fejem. Nem csomagoltam, nem írtam üzenetet, nem kötöttem masnit. Három nappal karácsony előtt pedig már illetlenségnek érzem, hogy felkeressem őt, hiszen a karácsony előtti időszakban biztosan különösen sok dolga lehet.
december 23. péntek
Tegnap reggel megláttam a nagy tiszteletben álló asszonyt az utcán. Láthatólag – hozzám hasonlóan – ő is az ünnepi nagybevásárlást intézte, de az én szatyraim között volt egy hímzett táska is, melyben verseskötetem néhány darabja lapult. Annyira vágytam rá, hogy örömet okozzak neki, hogy gondolkozás nélkül odafutottam hozzá, és a kezébe adtam a könyvemet. Persze díszes csomagolás és gondosan megírt üzenet nélkül, csak úgy pőrén, egyszerűen, éppen csak néhány gyorsan elhadart mondattal. Miután megköszönte a könyvet, el is búcsúztam tőle, és úgy tettem, mintha én sietnék, de igazából csak őt nem akartam feltartani.Délutánra azonban elszállt az örömöm és már nagyon bántam, hogy mégsem kerestem fel előbb a nagy tiszteletben álló asszonyt és nem illő módon adtam oda neki az ajándékot. Igen, ezt kellett volna tettem, és akkor most nem érezném magam ilyen kínosan.
december 31.szombat
„Hiába a tapintat,
ha utána öröm helyett,
lelkemben kudarc baktat.”
Január 4. szerda
Ma reggel telefoncsörgésre ébredtem. Bágyadtan vettem fel a kagylót, de álmosságom egy pillanat alatt eltűnt, amikor meghallottam a nagy tiszteletben álló asszony hangját, aki nem sajnálva az időt, hosszasan dicsérte költeményeimet.
– Szeretném megköszönni a csodálatos verseidet és külön azt is, hogy olyan figyelmes vagy velem. Emiatt kétszeresen is megajándékozottnak érzem magam.
Gudmon Erika
Siklós, 2024. jan. 11.
Fotó: Pinterest