NEM MINDENNAPI NŐK MINDENNAPJAI című sorozatom epizódjaiban egy-egy rendkívüli nő életéből mutatok be 11 érdekes részletet.
Nyolcadik választottam:
POLCZ ALAINE (1922 – 2007) pszichológus, tanatológus, író. Ő volt a halál és a gyász kutatásának első hazai úttörője, valamint a Magyar Hospice Alapítvány megalapítója. Mészöly Miklós, Kossuth – díjas író felesége
.1. Gyermekéveit Erdélyben töltötte. 19 évesen kötött házasságot első férjével, Vitányi Jánossal, aki már a nászútjukon megcsalta és gonorrhoeával (nemi betegség) fertőzte meg. 1944-ben, a második világháború elől Magyarországra menekültek. Sajnos éppen a legrosszabb helyre, Csákvárra, a hullámzó front közepébe. Polcz Alaine itt önkéntes nővérként dolgozott. A háború borzalmai, az éhezés, a félelem és a szovjet katonák folyamatos, csoportos erőszakolása egész életén nyomot hagytak.
2. A háború után elvált első férjétől és megkezdte egyetemi tanulmányait. 1949 – ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, pszichológia szakon.Munkája során kezdetben felnőtt pszichés betegekkel folytatott művészeti terápiát, majd játékdiagnosztikával foglalkozott. 1970-től dolgozott a Tűzoltó utcai II.számú Gyermekklinikán, ahol nagyon súlyos beteg és haldokló gyermekekkel foglalkozott. 1976- ban elsőként hozott létre Magyarországon játszószobát klinikai osztályon. Elérte, hogy a szülők látogathassák beteg gyermekeiket és velük is maradhassanak. Sőt, később arra is engedélyt kapott, hogy a haldokló gyermekek otthonaikban, szeretteik körében tölthessék utolsó napjaikat.
3. Amerikai tanulmányútja során találkozott Elisabeth Kübler – Ross, svájci származású pszichiáterrel, A halál és a hozzá vezető út című könyv szerzőjével. (A nagy horderejű könyv bekerült az orvosi, ápolói és pszichológiai képzési programokba). A doktornő elmesélte neki, hogy náluk karácsonykor, újévkor, hétvégeken a beteg gyermekeket a rendőrség kirándulni viszi. Ezt a szokást Polcz Alaine is szerette volna bevezetni itthon. Levelet írt a belügyminiszternek és kérte a segítségét. Kaptak is egy panorámabuszt, amellyel hétvégenként rendőrtisztek vitték különböző programokra a beteg gyermekeket.
4. 1949-ben házasságot kötött Mészöly Miklóssal, aki mellett ő sokak számára csak a kedves, aranyos írófeleség volt, mert nem tudták, hogy van egy másik élete is, amikor pszichológus, haldoklókat kísér, gyászolókat támogat. Férje többször megcsalta őt, viharos házasságuk mégis a férfi haláláig tartott. 52 évet éltek együtt. Polcz Alaine mindig segítette férjét írói munkásságában, és idős korában addig ápolta őt otthon és kisoroszi házukban, ameddig csak lehetett.
5. Polcz Alaine nagyon szeretett volna édesanya lenni, de a háborúban szerzett betegségei miatt nem tudott soha gyermeket szülni. Az őt megerőszakoló szovjet katonáktól is gonorrhoeát kapott, melyet gyógyszer hiányában nem tudtak kezelni. Később hashártya-, petefészek-, méhgyulladásban és tuberkulózisban szenvedett. Állapota válságossá vált, halálközeli állapotba került. Később sikerült felépülnie, de a betegségek következtében soha nem tudott gyermeket szülni.
6. Weöres Sándor A galagonya című versét Polcz Alaine-nek írta, első találkozásuk alkalmával. Később Alaine és férje, Mészöly Miklós szoros barátságot ápolt Weöres Sándorral és feleségével, Károlyi Amy-vel. A két házaspár sokat járt össze, sok időt töltöttek együtt, és Alaine csak idősebb korukban tudta meg, hogy fiatalon Weöres Sándor szerelmes volt belé.
7. Első könyve 65 éves korában jelent meg, de innentől kezdte szinte évente jelentek meg újabb kötetei. Életrajzi ihletésű írásain kívül főbb témái voltak: az idősödés, a halál, a gyász.1991-ben, 69 éves korában adták ki Asszony a fronton című könyvét, melyben elsőként vall arról, hogyan erőszakolták, kínozták meg őt, és a többi nőt a szovjet katonák a második világháború idején. Polcz Alaine olyan könyvet írt, amelyre addig nem volt példa a magyar irodalomban, és amellyel megtörte az erőszakról való hallgatás tabuját. Az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékirat 1991-ben elnyerte az Év könyve díjat, majd Déry Tibor díjat is kapott. Később több nyelvre lefordították és színpadra is alkalmazták.
8. Nyugdíjba vonulása után folytatta a gyászfeldolgozással, gyászterápiával kapcsolatos munkáját. 1991-ben, majdnem 70 éves korában pedig megalapította a Magyar Hospice Alapítványt, mely célul tűzte ki a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést és a haldoklók emberi méltóságának megőrzését.
9. Polcz Alaine sokat foglalkozott az idősödéssel. Több könyvet is írt ebben a témában és tudatosan készült halálára is. Fontosnak tartotta a lelki felkészülést és a rítusok megőrzését. Idős korában vásárolt magának egy koporsót, amelyet a lakásában tartott. Több mindenkinek megmutatta és voltak, akik ki is próbálták. Ő is belefeküdt, de nem találta túl kényelmesnek, ezért kipárnázta azt.
10. Szenvedélyesen szeretett főzni, két szakácskönyve is megjelent. Az első 76 éves korában, Főzzünk örömmel címmel. Ebben receptjeit személyes történeteivel, élettapasztataival színesítette, így a könyv nem csupán a főzésben használható segítségül, hanem amolyan életvezetési tanácsadóként is szolgál. Második szakácskönyve halála után jelent meg Életszakácskönyv szingliknek, egyedülállóknak, özvegyeknek és cölibátusban élőknek címmel.
11. 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével ismerték el áldozatos munkásságát. „Amikor azt hittem, hogy számomra vége az életnek, akkor nyíltak meg a nagy utak. Aztán lassan, sokára megértettem: minden egyes szenvedés, ami lecsapott rám, azért volt, hogy továbblépjek, mert valamit már megtanultam, jobban értettem az embereket, új út nyílt meg előttem.” – mondta Polcz Alaine, aki a sok nehézség és megpróbáltatás ellenére szerette az életet. Szeretett élni, másokon segíteni. Könyvein és munkásságán kívül különleges, reménykeltő életszemléletét is örökségül hagyta számunkra.
Felhasznált irodalom:
– Polcz Alaine Gyermekkorom
– Polcz Alaine Asszony a fronton
– Polcz Alaine Magam világa
– Polcz Alaine Kit szerettem? Mit szerettem?
– Polcz Alaine Ideje az öregségnek
– Polcz Alaine Nem trappolok tovább
– Polcz Alaine Magam világa
– Singer Magdolna Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel
– Úton a halállal – portréfilm Polcz Alaine-ről
– Polcz Alaine és Baló György beszélgetése a halálról (YouTube)
fotó: alumni.elte.hu